History & Technology

A Motor Classic hisz a szaktudás és elhivatottság erejében és abban, hogy a technológiai utánpótlás neveléssel és szakemberek közösségének építésével a 

múlt értékei megőrizhetők (Motor Classic Vízió)

Történetünk

Több mint 25 éve kezdtük el a veterán járművek felújítását, rendkívül szerény körülmények között, korlátozott szerszámparkkal. Lelkesedésünk és a minőség iránti elkötelezettségünk azonban hamar meghozta gyümölcsét. Egyre többen kerestek meg bennünket különböző projektekkel, így technológiailag és létszámban is folyamatosan fejlődtünk. A restaurálás, amellett, hogy egy érdekes, kihívásokkal teli szakma, valójában egy életforma is egyben. A folyamatos tanulás és tapasztalatszerzés mellett, elengedhetetlen a megbízhatóság, rugalmasság és a határok észszerű feszegetése, mindez természetesen a lehető legmagasabb minőségi szint megvalósításával társítva. Ezen tulajdonságok a mai napig meghatározó értékei cégünknek.

Az évek során a megtermelt profit jelentős része a cég további fejlesztésébe lett visszaforgatva. Sokszor erőn felül, hitelből vagy pályázati pénzekből sikerült az újabb szintekre lépni. Bármilyen területen is invesztáltunk, a cél az adott üzletág lehető legmodernebb technológiával való felszerelése volt. Ezen törekvések mentén jött létre a CNC részleg, illetve a robotfestő üzem is, mely üzletágak napjainkban már meghatározó részét képezik cégünknek.

Mára több, mint 160 ember családjának megélhetést biztosító, nemzetközileg is elismert, stabil céggé nőttük ki magunkat. Ebben jelentős szerepet játszott minden kolléga, aki az elmúlt évek során munkájával, lojalitásával és szaktudásával hozzájárult sikereinkhez. A Motor Classic neve összeforrt a minőséggel és megbízhatósággal, melyet több nemzetközi és hazai díj, kitűntetés is fémjelez.

Partnereink

A Motor-Classic megbízható, magas technológiai színvonalú gyártó partner különböző iparágak számára

Legyen szó mérnöki vagy kézi munkáról, sorozatgyártásról, mi a partnerek igényeire alapozva mindig megtaláljuk a legjobb megoldást.

„Csináld tökéletesen, vagy ne is kezdd el” – a Motor Classic alapítója

A Motor Classic-nál hiszünk a múlt értékeinek megújításában, a kreatív mérnöki megoldások és szakértelem ötvözésében. Célunk az autók helyreállítása és a gyártástechnológiai szolgáltatások nyújtása partnereinknek olyan megoldásközpontú szemlélettel, amelyre nem jellemző a minőségben való kompromisszum. (Motor Classic Küldetése)

Tanúsítványaink

Kattintson az ikonokra a tanúsítványok megtekintéséhez

A jövőre szóló partnerség

Számunkra a hosszú távú partneri együttműködés alapja a megbízhatóság, kölcsönös érdekek szem előtt tartása és a megfelelő kommunikáció. Hisszük, hogy szakmai és üzleti sikereket csak megfelelően együttműködve érhetünk el.

Modern technológia

A legmagasabb műszaki színvonalat képviselő gépparkunk az elmúlt pár évben került beszerzésre. Cégünk a partneri igényeknek megfelelően, akár projekt specifikusan is képes fejlesztési beruházásokat eszközölni.

Kimagasló minőség

A kompromisszumoktól mentes minőségi szolgáltatás cégünk alapvető filozófiája. Folyamatosan tanulunk és fejlesztünk és ezen megszerzett tapasztalatokat beépítjük a napi rutinunkba, hogy partnereink is profitálhassanak belőle.

Szakértelem

A humán munkaerő a mai világban a legnagyobb érték. Célunk, hogy az adott területen, a lehető legmagasabban képzett szakértőket alkalmazzuk és hosszú távon megfelelő karrier lehetőséget biztosítsunk számukra.

Írjon nekünk

Karrier

Állásajánlatok

Írjon nekünk

Dolgozzon nekünk